A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 1911-1915 / 2000
Novák Csaba Zoltán: felszólítom Maros megye főtanfelügyelőjét, hogy mondjon le t...

„Elfogadhatatlan a tanfelügyelőség tegnap hozott döntése, miszerint az induló 9-dik osztályokat a Bolyai Farkas Elméleti Líceumon kívül, a város két gyenge tanulmányi eredménnyel rendelkező szaklíceumában indítanák a következő tanévben. Úgy vélem, hogy gú...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 23., péntek 16:38
Benkő Erika és Csoma Botond: erősíteni akarjuk Székelyföld és Kolozsvár viszonyá...

A jelenlegi politikai helyzetben a különféle romániai, erdélyi régiókban élő magyarok együttműködése, közös állásfoglalása több tekintetben elengedhetetlen, főként a székelyföldi autonómia és székely szimbólumok, valamint a nyelvi jogi problémák és jogsér...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 22., csütörtök 16:23
Elfogadhatatlan, hogy az EU-s csatlakozás után romoljon a kisebbségek helyzete

Sógor Csaba a jogállamisági mechanizmus szükségessége mellett foglalt állást az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) parlamentközi ülésén. Az európai parlamenti képviselő az elmúlt napok romániai eseményeire is utalva leszögezte: a kise...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 22., csütörtök 16:22
A Nyugat-Balkán integrációja és biztonsága stratégiai fontosságú kérdés az EU sz...

Az Európai Parlament mostani bizottsági hetén, a mai napon a Biztonsági és Védelmi Albizottság (SEDE), valamint anyaszervezete, a Külügyi Bizottság (AFET) közös szervezésében meghallgatásra került sor a Nyugat-Balkán biztonsági helyzetéről.
Erwan Fo...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. június 21., szerda 19:38
A Központ a legjobb választás a horvátországi magyar diákok számára

Az Eszéken működő Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ (HMOMK) múlt héten szülő-diák találkozókat szervezett a laskói és vörösmarti általános iskolában. Ezeken a Központ igazgatója és két tanára bemutatták az intézményt a szülőknek, beszélt...

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
MÁÉRT - 2017. június 21., szerda 13:35
379  380  381  382  383  384  385  386  387