A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László: „A félelem rossz tanácsadó”

„Évkezdő összetartás” helyszíne volt január 11-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének nagyváradi hivatala, ahol Tőkés László előbb közvetlen munkatársaival tartott helyzetértékelő és jövőfürkésző megbeszélést, amit a váradi demokráciaközpontban dol...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2023. január 13., péntek 12:41
A Himnusz születésnapját ünneplik majd Dunaszerdahelyen

A Pázmaneum Társulás 11 évvel ezelőtt honosította meg a Csallóköz szíveben a Magyar Kultúra Napja rendezvényt. Ezen a napon helybeli óvodások, iskolások, diákok, művészek és közéleti személyek lépnek fel és köszöntik a Himnusz születésnapját.Idén ismét...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2023. január 8., vasárnap 08:31
Markó Béla ismét a kettős állampolgárság intézményét támadja

Ezzel a címmel adott ki ma állásfoglalást az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Elnöksége. Alább olvasható.
*
A 2022-es év szomorú zárásaként a romániai Országos Statisztikai Intézet nyilvánosságra hozta a tavasszal lezajlott népszámlálás előzete...

Erdélyi Magyar Szövetség
MÁÉRT - 2023. január 5., csütörtök 18:48
Duray Miklós, a külhoni kisebbségi jogvédelem és a magyar nemzetpolitika nagy al...

„Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért,
mert övék a mennyeknek országa” (Mt 5,10).

 Az igazságért háborúságot szenvedők krisztusi sorsa jutott osztályrészül a minden élők útján eltávozó Duray Miklósnak. Elszenvedett megpróbá...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2023. január 3., kedd 15:24
„Nincs helye a sikerpropagandának"

Az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Elnöksége az új esztendő második napján közleményt adott ki annak kapcsán, hogy a romániai népszámlálás előzetes adatai azt mutatják: az országban élő magyarok lélekszáma szinte negyven százalékkal apadt az elmúlt háro...

Erdélyi Magyar Szövetség
MÁÉRT - 2023. január 2., hétfő 15:25
20  21  22  23  24  25  26  27  28