A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 61-65 / 151
Hálaadás Magyarok Nagyasszonya ünnepén

A Magyarok Nagyasszonya ünnepén, október 8-án tartottak a dunaszerdahelyi Nagyboldogasszony- és Szent György plébániatemplomban a Pázmaneum Társulás megalakulásának 13. évfordulója alkalmából hálaadó szentmisét.
A szentmise elején Mons. Szakál Lás...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2018. október 9., kedd 15:13
Felhívás engesztelő szentmise végzésére

Marek Jedraszwski krakkói érsek, az Esterházy János temetésének első évfordulós megemlékezése alkalmából a következőt írta a résztvevőkhöz címzett levelében: “Esterházy Jánosnak a gondviselés működésére oly nyitott tanúságtétele minden kétséget kizárva...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2018. október 6., szombat 22:43
Megalakulásának 13. évfordulóját ünnepli a Pázmaneum Társulás

A Pázmaneum Polgári Társulás 2005. október 2-án a csallóközi Bakán alakult azzal a céllal, hogy a társulás tagjai az alapvető emberi értékek és a nemzeti identitás megerősítését fogják szolgálni a keresztény erkölcs szellemében. A Társulás tagjai ennek je...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2018. október 2., kedd 12:29
Üdvözlő Nyilatkozat Őszentsége, Ferenc pápa részére

Mi, alulírott szlovákiai magyar katolikus lelkipásztorok és hívek, szívből jövő szeretettel köszöntjük Szentatyánkat, Ferenc pápánkat pápává választása 5. évfordulójának esztendejében. Kérjük a Szentlélek Úristent, vezesse Krisztus földi helytartóját, ...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2018. július 17., kedd 14:14
Felvidéki szemmel a Széchenyi-kastélyban

Augusztus végéig látogatható a nagycenki Széchenyi-kastélyban a dunaszerdahelyi Karaffa Attila amatőr fotográfus Felvidéki szemmel című fényképkiállítása. Június 23-án, a Múzeumok Éjszakáján elnevezésű programsorozat keretén belül került sor a megnyitóra ...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2018. július 17., kedd 13:32
9  10  11  12  13  14  15  16  17