A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 51-55 / 151
Szentmise és könyvbemutató a 14 éves Pázmaneum évfordulóján

A Pázmaneum Társulás és a Dunaszerdahelyi Római Katolikus plébánia szervezésében 2019. október 21-én, hétfőn kerül sor a dunaszerdahelyi plébániatemplomban a Felvidéki Imakilenced 7. állomására, amelynek keretében nemzetünk lelki megújulásáért imádkozunk....

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2019. október 14., hétfő 20:22
Jubileumi Imanapon imádkozott a felvidéki magyar hívő közösség

A Jó Pásztor vasárnapján került sor a XXX. Komáromi Imanapra, a Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében a Szent András- bazilikában.
Az 1990-es esztendő pünkösdvasárnapja óta több váls...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2019. május 20., hétfő 10:39
Várják a híveket és a lelkiatyákat a Komáromi Imanapra

A Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében, Jópásztor vasárnapján, május 12-én kerül sor a XXX. Komáromi Imanapra a Szent András Bazilikában.
Az Imanapon magyar főpásztorért valamint mag...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2019. április 30., kedd 08:51
Megemlékezés a Felvidékről kitelepített magyarokról Dunaszerdahelyen

A Pázmanem Társulás és a Magyar Megmaradásért Polgári Társulás szervezésében kerül megszervezésre a Felvidékről kitelepített magyarokról való megemlékezés.
Az eseményre 2019.  április 11-én, 18:00 órai kezdettel kerül sor a A kitelepített felvidéki m...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2019. április 9., kedd 09:18
Felvidéki szemmel Dunaszerdahelyen

Karaffa Attila amatőr fényképész biennálé formájában mutatkozik be általában születésnapján először a hazai közönségnek, majd vándorkiállítás formájában más városokban, helyszíneken is megtekinthető a kiállítása.

Március 8-án a Csaplá...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2019. március 8., péntek 12:50
7  8  9  10  11  12  13  14  15