A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 31-35 / 149
Segítő Szűzanya-szoborfülke megáldása

Dunaszerdahelyen a Pázmaneum Társulás felújította a Bősi úton lévő 1927-ben emelt szoborfülkét. A Segítő Szűzanya szobra került elhelyezésre, amelyet Mons. Szakál László János dunaszerdahelyi esperes és ThDr. Karaffa János lelkiatya áldottak meg december ...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2020. december 18., péntek 08:29
2021-re Esterházy-emlékévet hirdet a Pázmaneum Társulás

A Pázmaneum Társulás 2021-re Esterházy-emlékévet hirdet a mártírgróf születésének 120. évfordulója alkalmából és felhívással fordul az egyházi közösségek, civil szervezetek, ifjúsági mozgalmak képviselőihez, tagjaihoz, hogy csatlakozzanak a kezdeménye...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2020. november 3., kedd 10:13
15 éve alakult a Pázmaneum Társulás

2005. október 2-án a bakai plébánián tartotta alakuló ülését a Pázmaneum Polgári Társulás. Az alakuló közgyűlésen a jelenlévő papok és világiak közösen meghatározták a Társulat céljait, kitűzéseit. A Belügyminisztérium engedélye alapján a Pázmaneum megkez...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2020. október 2., péntek 11:14
Karaffa Attila könyvbemutatója Dunaszerdahelyen

Karaffa Attila Felvidéki szemmel című, a Pázmaneum Polgári Társulás kiadásában megjelent könyvét mutatják be augusztus 19-én a Vermes-villában – a bemutatón fellép Vadkerti Imre felvidéki előadóművész, aki Bertók István zongoraművésszel együtt a társu...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2020. július 30., csütörtök 14:38
Felvidéki magyar katolikusok kérése a Szentatyához saját magyar főpásztorért

Online petíciót indított Társulásunk, amelyben kérjük a Szentatyát, Ferenc pápát, hogy saját magyar főpásztort nevezzen ki a felvidéki magyar katolikusoknak.

Szeretett Szentatyánk!
 
Mi, alulírott szlovákiai magyar katolikus lelkipászt...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2020. május 8., péntek 13:22
3  4  5  6  7  8  9  10  11