A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Vonják vissza a szigorított határellenőrzésre vonatkozó EU-rendeletet!

A magyar–román határon április elején bevezetett, fokozott mértékű határellenőrzések ügyében többen is megkeresték Tőkés László európai képviselőt, közbenjárását kérve a kialakult tarthatatlan helyzet orvoslása érdekében. Hasonló panaszok érkeztek a többi...

Tőkés László EU-képviselő
MÁÉRT - 2017. április 27., csütörtök 12:48
Emlékművet állítanak Brüsszelben a totalitárius rendszerek áldozatainak

Emlékezetes, hogy kereken két évtizeddel a szovjet típusú kommunista diktatúra bukása után, az Európai Parlament 2009 áprilisában fogadta el azt a történelmi jelentőségű határozatát, melyben – félreértve az eddigi kettős mérce használatát – a nácizmussal ...

Tőkés László EU-képviselő
MÁÉRT - 2017. április 27., csütörtök 11:29
Sógor Csaba: az EU figyelje kritikusabban a romániai jogállamiság helyzetét

Az Európai Unió figyelje kritikusabban a romániai jogállamiság helyzetét, és ne szüntesse meg az ország igazságszolgáltatásának működését felügyelő úgynevezett együttműködési és ellenőrzési mechanizmust – ezt kérte Sógor Csaba az Európai Parlamentben.

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. április 26., szerda 14:20
A női képviselet megerősítését és a szórványközösség parlamenti képviseletének t...

Alapszabályzat-módosításunk két fő téma köré épül: a női képviselet megerősítését és a szórványközösség parlamenti képviseletének támogatását célozza – nyilatkozta Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke április 26-án, szerdán. A múlt pénteken ülésező...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. április 26., szerda 14:16
Május 3-ig lehet szavazni: legyen Kallós Zoltán az Europa Nostra közönségdíjasa!

Még egy hétig szavazhatunk Kallós Zoltánra, hogy ő kapja az Europa Nostra Különdíját. A válaszúti néprajzkutató egyedüli magyarként szerepel az idei Europa Nostra díjazottjai között. Május 15-én, a hivatalos finnországi díjátadón a közönség szavazatai ala...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. április 25., kedd 20:10
5  6  7  8  9  10  11  12  13