A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tizennyolc éves lett a Pázmaneum

Október 2-án ünnepelte a Pázmaneum Társulás megalakulásának 18. évfordulóját. A dunaszerdahelyi székhelyű polgári társulás 2005-ben alakult, amelyet felvidéki magyar papok és világiak hoztak létre. Alapító elnöke ThDr. Karaffa János lelkiatya volt 2021...

Pázmaneum Polgári Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2023. október 9., hétfő 20:08
Igehirdetés, előadás, könyvbemutató a kővárvidéki Domokoson

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület legészakibb egyházmegyéjében, a Nagybányai Református Egyházmegyében 2023. október 3-án tartották meg a soros lelkészértekezletet, aminek a Magyarlápos melletti település, Domokos egyházközsége volt a házigazdá...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2023. október 7., szombat 11:12
Erdélyből a felvidéki választások elé

Az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Elnöksége közleményt adott ki ma a Szlovákiában szombaton megrendezendő törvényhozási választások kapcsán. A Sorsdöntő választás előtt a felvidéki magyarság című kommüniké így hangzik: 
„A szeptember 30-án esedékes...

Erdélyi Magyar Szövetség
MÁÉRT - 2023. szeptember 27., szerda 19:35
Aláírásgyűjtés indult Gyergyószentmiklóson

Nemzeti jelképeink védelme mindannyiunk feladata és kötelessége címmel adott ki egy közleményt az Erdélyi Magyar Szövetség gyergyószentmiklósi szervezete egy román bírósági ítélet kapcsán. Alább olvasható.
*
Mint ismeretes, a marosvásárhelyi bír...

Erdélyi Magyar Szövetség
MÁÉRT - 2023. szeptember 22., péntek 20:34
Megkezdődtek a VIII. Temesvári Magyar Napok

Ökumenikus fohásszal, köszöntőbeszédekkel és kulturális műsorral zajlott le tegnap este a Temesvári Operában a VIII. Temesvári Magyar Napok (2023. szeptember 20–24.) nyitógálája. A szervező Várbástya Egyesület meghívottjaként Tőkés László egykori temesvár...

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
MÁÉRT - 2023. szeptember 21., csütörtök 15:02
6  7  8  9  10  11  12  13  14